Készen állsz arra, hogy…?

Mit profitálsz a 30 perces ingyenes konzultációból?

  • betekintést nyerhetsz a kreatív coachingba, mint szakmába és eldöntheted, hogy szeretnél e általa fejlődni,
  • megbeszéljük a kihívásaidat és, hogy miért döntöttél a coaching mellett,
  • javaslatot teszek a célok ütemezésében,
  • a személyes találkozó által meglátod, hogy működik e köztünk a “coaching kémia”.

 

A 30 perces ingyenes konzultációt követően semmilyen kötelezettséged sincs.

Időpontot kérek!

Gyere el és alkossuk meg közösen a megvalósulási tervet. Foglalj ingyenes 30 perces konzultációs időpontot kapcsolati oldalamon.

Nekik már sikerült

Amikor elhatároztam, hogy felkeresem Ágit, nagyon nehéz élethelyzetben voltam: monoton, egyhangú, kihívásoktól mentes munkám volt, amit veszélyben éreztem; a lányommal töltött időben is teljesen máshol jártam, képtelen voltam vele minőségi időt tölteni; a férjemmel pedig nem találtuk a közös nevezőt, de az egymásra szánható időt sem. Tudtam, hogy változtatnom kell, a helyzet teljesen elviselhetetlen volt. Az első ülésünk Ágival nagyon fontos volt számomra: hatalmas töltést adott, hogy kimondhattam, mit szeretnék és mit nem. Hogy elmondhattam, milyen rettenetesen érzem magam és hogy ennek véget akarok vetni, ki akarok mászni a gödörből. Hogy ez az állapot nekem és a környezetemnek egyaránt ártalmas. Az ülés után szinte lebegtem, megkönnyebbültem. Hazamentem, és végre ismét teljes odafordulással, felszabadultan tudtam játszani a kislányommal. A következő ülésre már úgy érkeztem, hogy túl voltam a felmondáson és egy sokkal inspirálóbb, kihívásokban gazdag munka ígérete volt a zsebemben. Mostanra belevetettem magam az új munkába, a kislányommal több minőségi időt tudok tölteni, a férjemmel pedig ismét közel kerültünk egymáshoz. Többet beszélgetünk, kirándulunk, társasozunk együtt. Az Ágival való beszélgetések mindig kicsit más megvilágításba helyezték a magamról alkotott képemet. Most már nem csak azt látom, hogy mik a gyengeségeim, amik javításra szorulnak, hanem azt is, hogy mik az erősségeim, amiket figyelembe véve sokkal tudatosabban tervezhetem a jövőmet. Csak rajtam áll, hogy kiaknázom-e a bennem rejlő lehetőségeket… Köszönöm!

Veresné Anna - édesanya

Facebookon láttam az oldalát, ami elsőre felkeltette az érdeklődésemet. Ennek ellenére sokáig csak nézegettem, szerettem volna én is résztvenni egy coachingon, de nem volt rá lehetőségem. Aztán sikerült és 4 alkalmon is részt tudtam venni. Nagyon nagy önbizalomhiányban szenvedtem, szerettem volna karriert váltani, de elvesztem, hogy merre kéne indulnom. Eleinte nem volt könnyű dolga, nem voltam túl nyitott, de kitartó és türelmes volt velem. Az alatt a 4 alkalom alatt Ági rávilágított arra, hogy miben vagyok jó, segített visszanyernem az önbizalmam, megtanított, hogy újra hallgassak a megérzéseimre és segített megtalálni, hogy a szívem mélyén mire is vágyom. Mindig hálás leszek neki, amiért a Coachom volt és segített! Szívből ajánlom mindenkinek aki elakadt az élet valamely területén.

Kajdi-Kiss Alexandra – értékesítő vállalkozó

Egy jótékonysági ügy kapcsán figyeltem fel rá és a szolgáltatására. Azonnal tudtam, hogy nekem Ő kell. A múlt év végén kicsit megrekedtem a munkámat illetően. Egy évvel korábban pályaváltóként teljesen új munkába kezdtem, egy új környezetben. Bár panasz nem érkezett rám én mégis úgy éreztem nem találom a helyem és nem voltam elégedett a teljesítményemmel sem. El kezdtem póttevékenységeket keresni, de persze tudtam, hogy ezek nem jelentenek megoldást, tudtam, hogy valami más kell, valami, ami korábban még nem volt, így nyitottabb szemmel nézelődtem és akkor jött az Ági Tulajdonképpen az első találkozásunkkor tudtam, hogy a megérzésem nem hagyott cserben, mert valóban Rá volt szükségem. Ági nagyon kreatív, pezseg, de mégis nyugalmat sugároz, egyfajta biztos pontot ad. Ötletes feladatokkal, átgondolt, jól írányzott kérdésekkel segíti megtalálni az elveszett, vagy még megsem lelt erőforrásainkat, azt az útat, ami egy elégedetebb élethez vezet. Szívből ajánlom Mindenkinek, aki elakadt az életében, változtatni szeretne, vagy csak egy kis lendületre van szüksége!!!

Szalai Kitti – közgazdász, agrár vállalkozó

Időpontot kérek!