“Így változom a vállalkozásom által.” – Julcsi története.

Anyaság, feleség, részmunkaidős alkalmazotti home office, kezdő vállalkozás építése, háztartás, énidő és minderre a külső nyomás, ami nehezedik. Ismerős a felállás? És az, hogy ebben az élethelyzetben evickélsz, próbálod megtalálni azt a pontot, amikor nem billensz át a házisárkány üzemmódba, de közben nem is szaladsz világgá?

Anyaság, feleség, részmunkaidős alkalmazotti home office, kezdő vállalkozás építése, háztartás, énidő és minderre a külső 
nyomás, ami nehezedik. Ismerős a felállás? És az, hogy ebben az élethelyzetben evickélsz, próbálod megtalálni azt a pontot, 
amikor nem billensz át a házisárkány üzemmódba, de közben nem is szaladsz világgá?

Az ügyfelem is épp ebben van. Nevezzük Julcsinak. Türelmetlen, mindent pontosan abban a pillanatban szeretne megvalósítani, amikor kipattan a fejéből. Most…, azonnal. Megszokta, hogy mielőtt édesanya lett, minden percét be tudta osztani, szépen haladt a sikerei felé. Most egyetlen dolog fix az életében, a folyamatos kalibrálás, a folyamatos újratervezés. 

Szerintem ez is sokunknak ismerős. 

Érzed azt a pillanatot, amikor pontosan összeállt a fejedben, hogy az elkövetkező fél órában, órában mit fogsz megvalósítani? Már látod lelki szemeid előtt a képet, amikor vállon veregeted magad, hogy huh, de szuper, megcsináltam. Majd ebbe az idilli képbe hírtelen bekúszik egy kis, pihe-puha babamancs és azt mondja: “anya, gyejje jáccani”. 

Újratervezés, kalibrálás…

Julcsi azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy adjak neki tanácsot, hogyan tudja a türelmetlenségét elengedni. Eszközökre, praktikákra, bevált jótanácsokra volt kíváncsi.

Feltettem neki a kérdést?

Eszközre van szükséged, vagy szeretnéd megérteni, hogy miből fakad a türelmetlenséged? Miért bukkan fel újra és újra? Mi az az apró kis nyomógomb, ami ilyenkor aktiválódik?

Julcsi a “miért” megértését választotta. Ráérzett. Tényleg nagyon hasznosak és praktikusak a sok ember által bevetett módszerek, de mitsem érnek, ha nem nézünk a színfalak mögé és nem találjuk meg a gyökérokot.

Segítségül hívtam jó régi barátom, a LEGOt. Tökéletesen végig tudtuk vinni a folyamatot az online térben is. Ebből hozom Nektek most az első felismerést.

Arra kértem Julcsit, hogy készítsen egy építményt, lehet az vár, panel, családi ház, bungaló, bármi, ami a türelmetlenségét testesíti meg. Csak szabadon. 

Mesélni kezdett arról, hogy milyen érzések, milyen gondolatok, milyen belülről jövő hangok bukkantak fel az instrukció kiadásától, egészen az építmény elkészültéig:

Gyorsan kell építenem, mert mi lesz, ha nem leszek kész? Mivan, ha kicsúszok az időből? Szerettem volna lezárni a modellem, de nem tudtam. Hiányzik az ablak külső része. Lehetett volna jobbat építeni. Több mindent szerettem volna.

Közben a modell teljesen megfelelt a leírásnak, amit kértem tőle. Érdekes, nem? A perfekcionizmussal, a megfeleléssel, már dolgozunk egy ideje. Ezért kértem, hogy menjünk tovább a modell kielemzésében. 

Láthatjátok, hogy a kis torony alulról zárt. Lehetetlen hozzáférni, csatlakozni hozzá. Ez jelképezi az Ő esetében, hogy az alaptermészete introvertált, visszahúzódó, begubózó. 

Ahogy emelkedik a torony, már bekerült egy kis rés, egy ablak, ami jelen esetben a nyitottságot, megnyílást jelképezi számára. Tehát felismerte, hogy szüksége van arra, hogy kapcsolódjon másokhoz, ami anélkül nem megy, hogy Ő is nyisson, megmutassa az értékeit, a személyiségét. Bár időközönként szüksége van a redőnyre, hogy kicsit vissza tudjon vonulni. Ezért olvashattátok feljebb, hogy hiányként lépett fel benne, hogy ezt nem találta. 

Majd az épület felső részén szépen megnyílik a fal, mint egy virág, vagy mint egy kar. Lehetőséget ad arra is, hogy más valamilyen formában tudjon hozzá kapcsolódni, vagy Ő nyithasson a kapcsolódásra. Ez pedig számára a jövő, amin jelenleg dolgozik.

Hogyan kapcsolódik ez a türelmetlenséghez? Julcsi jelenleg a vállalkozásán belül, a saját brand építésével kezdett el foglalkozni. A mai világban nélkülözhetetlen pillére az, hogy valamilyen formában megmutassa saját magát, megmutassa erősségeit, megmutassa sebezhetőségét, főleg abban a profilban, amit választott a vállalkozásában.

Mi lehet nagyobb komfort feszegetés, mint az, hogy valami olyat kell tennnie, ami új, amihez korában nem fűllött a foga, ami kényelmetlen, ami lassan halad?! Ez mind türelmetlenséget, frusztrációt szül. 

De mindez így van rendjén. A coaching ülés során tudatosult benne, hogy igen, jó úton van. Igen, változik. Igen, fejlődik. Igen, halad. A saját ütemében.

Megnyugodott. Most pedig naponta listázza az elért eredményeit, hálanaplózik, a türelmetlenség energiáját pedig abba teszi, ami az előrehaladását szolgálja.

Csupán két alkalom

Bevallom őszintén, a mai napig néha bevillan, mi van, ha egy ügyfél olyan történettel, helyzettel érkezik hozzám, ami a coaching kompetenciát elbírja, mégis annyira bonyolult és összetett, hogy nem tudok benne helytállni?

Aztán rájöttem, hogy a saját életem/életünk is azért élvezetes számomra, mert izgalmas, mert egyedi, mert kacifántos, a jó értelemben.

Ez a felismerés hozta magával azt is, hogy már egyszerűen inspirál az extravagáns, nem hétköznapi, bohém ügyfelek élete, terve, céljai. Ez ám a kihívás a javából…

D.-t is kicsit ide sorolnám. Nem egy hétköznapi életet élő Hölgyemény. Munkaholista. Megesik ez, elég gyakran. Egy ideig élvezte az életét, a munkáját, de már nem. Elfáradt, megfáradt, kiégett. Vágyott valami változásra, valami újra. Kérése számomra parancs volt, elindulni egy másik úton, ahol meglelheti a hivatását, kíváncsi volt miben tehetséges, mi az amit szívből szeretne csinálni. Hat alkalomban egyeztünk meg. Akkor még azt hitte, hogy az úticél táblára a karrier van felírva, közben valami sokkal de sokkal nagyságosabb, a szíve, a lelke, vagyis önmaga megtalálása.

Tudjátok mi hozta meg számára a felismerést? Az, hogy le kell állnia, meg kellett állnia, nem magától, rá lett kényszerítve. Tizen éven keresztül éjt-nappalt a munkája töltötte ki, sportolt, hazament, aludt. Aztán jött egy fordulópont, 3 hónapja megállt a gazdaság, megállt az ipar amiben dolgozott. Otthon volt, önmagával, a gondolataival. Éveken keresztül küzdött a budai kis lakásáért, amely a biztonságot, a kiteljesülést jelentette számára. Az első coaching alkalom már elkezdte nyitogatni a lelkének azon bugyrait, amelyeket nem is ismert, hogy létezik. Az otthon, amelyt önmagával azonosította, túlnőtte, többre vágyik, családra.

Második alkalommal teljesen összezuhanva érkezett, 10 percig csak sírt. Leült velem szembe a szőnyegre és LEGO®zni kezdett, én pedig csak kérdezgettem, … folytak belőle a szavak. Összeálltak a kockák.

Menekülése a munkába a gyermekkor hozadéka. Nem akarta újra átélni, megélni, a saját családja által. Nem akart újból gyerek lenni, nem akart újból az édesanyja fojtogató szeretetében fuldokolni. Félt, hogy Ő is ugyanolyan anya lesz. Különféle pótcselekvéssel helyettesítette a családalapítást. …és akkor, ott szembesült ezzel. Óriási kő esett le a szívéről. Tudta, hogy nincs más hátra, mint előre, szembe kell néznie ezzel a ténnyel.

Az ülés végén megölelt, nagyon megható volt. A szívem újra megtelik, ha a jelenetre gondolok. Mindketten tudtuk, hogy a közös utunk egy darabig véget ért. Az én feladatom az volt, hogy a valódi irányra nyissam fel a szemét.

…és igen, ehhez néha elegendő csupán két alkalom, és a LEGO® varászlatos ereje.