Csupán két alkalom

Bevallom őszintén, a mai napig néha bevillan, mi van, ha egy ügyfél olyan történettel, helyzettel érkezik hozzám, ami a coaching kompetenciát elbírja, mégis annyira bonyolult és összetett, hogy nem tudok benne helytállni?

Aztán rájöttem, hogy a saját életem/életünk is azért élvezetes számomra, mert izgalmas, mert egyedi, mert kacifántos, a jó értelemben.

Ez a felismerés hozta magával azt is, hogy már egyszerűen inspirál az extravagáns, nem hétköznapi, bohém ügyfelek élete, terve, céljai. Ez ám a kihívás a javából…

D.-t is kicsit ide sorolnám. Nem egy hétköznapi életet élő Hölgyemény. Munkaholista. Megesik ez, elég gyakran. Egy ideig élvezte az életét, a munkáját, de már nem. Elfáradt, megfáradt, kiégett. Vágyott valami változásra, valami újra. Kérése számomra parancs volt, elindulni egy másik úton, ahol meglelheti a hivatását, kíváncsi volt miben tehetséges, mi az amit szívből szeretne csinálni. Hat alkalomban egyeztünk meg. Akkor még azt hitte, hogy az úticél táblára a karrier van felírva, közben valami sokkal de sokkal nagyságosabb, a szíve, a lelke, vagyis önmaga megtalálása.

Tudjátok mi hozta meg számára a felismerést? Az, hogy le kell állnia, meg kellett állnia, nem magától, rá lett kényszerítve. Tizen éven keresztül éjt-nappalt a munkája töltötte ki, sportolt, hazament, aludt. Aztán jött egy fordulópont, 3 hónapja megállt a gazdaság, megállt az ipar amiben dolgozott. Otthon volt, önmagával, a gondolataival. Éveken keresztül küzdött a budai kis lakásáért, amely a biztonságot, a kiteljesülést jelentette számára. Az első coaching alkalom már elkezdte nyitogatni a lelkének azon bugyrait, amelyeket nem is ismert, hogy létezik. Az otthon, amelyt önmagával azonosította, túlnőtte, többre vágyik, családra.

Második alkalommal teljesen összezuhanva érkezett, 10 percig csak sírt. Leült velem szembe a szőnyegre és LEGO®zni kezdett, én pedig csak kérdezgettem, … folytak belőle a szavak. Összeálltak a kockák.

Menekülése a munkába a gyermekkor hozadéka. Nem akarta újra átélni, megélni, a saját családja által. Nem akart újból gyerek lenni, nem akart újból az édesanyja fojtogató szeretetében fuldokolni. Félt, hogy Ő is ugyanolyan anya lesz. Különféle pótcselekvéssel helyettesítette a családalapítást. …és akkor, ott szembesült ezzel. Óriási kő esett le a szívéről. Tudta, hogy nincs más hátra, mint előre, szembe kell néznie ezzel a ténnyel.

Az ülés végén megölelt, nagyon megható volt. A szívem újra megtelik, ha a jelenetre gondolok. Mindketten tudtuk, hogy a közös utunk egy darabig véget ért. Az én feladatom az volt, hogy a valódi irányra nyissam fel a szemét.

…és igen, ehhez néha elegendő csupán két alkalom, és a LEGO® varászlatos ereje.