Posted on Hozzászólás most!

“Így változom a vállalkozásom által.” – Julcsi története.

Creative-caoching Győr vállalkozás fejlesztés türelem türelmetlenség
Anyaság, feleség, részmunkaidős alkalmazotti home office, kezdő vállalkozás építése, háztartás, énidő és minderre a külső 
nyomás, ami nehezedik. Ismerős a felállás? És az, hogy ebben az élethelyzetben evickélsz, próbálod megtalálni azt a pontot, 
amikor nem billensz át a házisárkány üzemmódba, de közben nem is szaladsz világgá?

Az ügyfelem is épp ebben van. Nevezzük Julcsinak. Türelmetlen, mindent pontosan abban a pillanatban szeretne megvalósítani, amikor kipattan a fejéből. Most…, azonnal. Megszokta, hogy mielőtt édesanya lett, minden percét be tudta osztani, szépen haladt a sikerei felé. Most egyetlen dolog fix az életében, a folyamatos kalibrálás, a folyamatos újratervezés. 

Szerintem ez is sokunknak ismerős. 

Érzed azt a pillanatot, amikor pontosan összeállt a fejedben, hogy az elkövetkező fél órában, órában mit fogsz megvalósítani? Már látod lelki szemeid előtt a képet, amikor vállon veregeted magad, hogy huh, de szuper, megcsináltam. Majd ebbe az idilli képbe hírtelen bekúszik egy kis, pihe-puha babamancs és azt mondja: “anya, gyejje jáccani”. 

Újratervezés, kalibrálás…

Julcsi azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy adjak neki tanácsot, hogyan tudja a türelmetlenségét elengedni. Eszközökre, praktikákra, bevált jótanácsokra volt kíváncsi.

Feltettem neki a kérdést?

Eszközre van szükséged, vagy szeretnéd megérteni, hogy miből fakad a türelmetlenséged? Miért bukkan fel újra és újra? Mi az az apró kis nyomógomb, ami ilyenkor aktiválódik?

Julcsi a “miért” megértését választotta. Ráérzett. Tényleg nagyon hasznosak és praktikusak a sok ember által bevetett módszerek, de mitsem érnek, ha nem nézünk a színfalak mögé és nem találjuk meg a gyökérokot.

Segítségül hívtam jó régi barátom, a LEGOt. Tökéletesen végig tudtuk vinni a folyamatot az online térben is. Ebből hozom Nektek most az első felismerést.

Arra kértem Julcsit, hogy készítsen egy építményt, lehet az vár, panel, családi ház, bungaló, bármi, ami a türelmetlenségét testesíti meg. Csak szabadon. 

Mesélni kezdett arról, hogy milyen érzések, milyen gondolatok, milyen belülről jövő hangok bukkantak fel az instrukció kiadásától, egészen az építmény elkészültéig:

Gyorsan kell építenem, mert mi lesz, ha nem leszek kész? Mivan, ha kicsúszok az időből? Szerettem volna lezárni a modellem, de nem tudtam. Hiányzik az ablak külső része. Lehetett volna jobbat építeni. Több mindent szerettem volna.

Közben a modell teljesen megfelelt a leírásnak, amit kértem tőle. Érdekes, nem? A perfekcionizmussal, a megfeleléssel, már dolgozunk egy ideje. Ezért kértem, hogy menjünk tovább a modell kielemzésében. 

Láthatjátok, hogy a kis torony alulról zárt. Lehetetlen hozzáférni, csatlakozni hozzá. Ez jelképezi az Ő esetében, hogy az alaptermészete introvertált, visszahúzódó, begubózó. 

Ahogy emelkedik a torony, már bekerült egy kis rés, egy ablak, ami jelen esetben a nyitottságot, megnyílást jelképezi számára. Tehát felismerte, hogy szüksége van arra, hogy kapcsolódjon másokhoz, ami anélkül nem megy, hogy Ő is nyisson, megmutassa az értékeit, a személyiségét. Bár időközönként szüksége van a redőnyre, hogy kicsit vissza tudjon vonulni. Ezért olvashattátok feljebb, hogy hiányként lépett fel benne, hogy ezt nem találta. 

Majd az épület felső részén szépen megnyílik a fal, mint egy virág, vagy mint egy kar. Lehetőséget ad arra is, hogy más valamilyen formában tudjon hozzá kapcsolódni, vagy Ő nyithasson a kapcsolódásra. Ez pedig számára a jövő, amin jelenleg dolgozik.

Hogyan kapcsolódik ez a türelmetlenséghez? Julcsi jelenleg a vállalkozásán belül, a saját brand építésével kezdett el foglalkozni. A mai világban nélkülözhetetlen pillére az, hogy valamilyen formában megmutassa saját magát, megmutassa erősségeit, megmutassa sebezhetőségét, főleg abban a profilban, amit választott a vállalkozásában.

Mi lehet nagyobb komfort feszegetés, mint az, hogy valami olyat kell tennnie, ami új, amihez korában nem fűllött a foga, ami kényelmetlen, ami lassan halad?! Ez mind türelmetlenséget, frusztrációt szül. 

De mindez így van rendjén. A coaching ülés során tudatosult benne, hogy igen, jó úton van. Igen, változik. Igen, fejlődik. Igen, halad. A saját ütemében.

Megnyugodott. Most pedig naponta listázza az elért eredményeit, hálanaplózik, a türelmetlenség energiáját pedig abba teszi, ami az előrehaladását szolgálja.

Posted on Hozzászólás most!

21 napig a komfortzónámon túl

Creative-Coaching, 21 naps kihívás, videózás, komfortzóna, kilépés

Általánosságban az emberek vegyes érzéseket táplálnak a kihívásokkal kapcsolatban. Van aki, kényszert, nyomást, megfelelést érez, van aki, izgalmat, inspirációt, vonzást. Valójában pedig óriási ereje van, hiszen ha nem másképp, akkor így biztosan ki tudsz lépni a komfortzónádból, főleg ha ezt “ország, világ előtt teszed”.

Mindig is imádtam a kihívásokat, imádtam a határokat feszegetni, imádtam próbára tenni önmagam…, így történt akkor is, amikor a 21 napos Facebook élő videózásba belekezdtem. 21 nap alatt a Creative-Coaching körül, ezt a nevet adtam neki.

Már egy ideje aktívan részt veszek egy vállalkozásfejlesztés programsorozatban. Októberi hónap témája a videózás volt, melyet Vermes Eszter, a ComfortingSoul alapítója tartott. Rengeteg hatékony javaslat, “kamerabetegséget” gyógyító jótanács. Tetőzte még a kedvem az Instagramos #zsolyachallenge 21 napos kihívása.

A legnagyobb csábítást az adta, hogy rendszeresen beleesek a csapdámba, azt gondolom, hogy amit én tudok vagy látok a Creative-Coaching szolgáltatásaival és életstílusával kapcsolatban, azt mindenki tudja és látja. Valójában pedig nagyon nem… nos akkor, “gyerünk, mutasd meg élőben”, ez lebegett a szemem előtt. Nincs videóvágás, nincsenek simítások, csakis az igaz valóság. 

Célom az volt, hogy minél tágasabb körben mutassam be, hogy miről is szól a Creative-Coaching, milyen szemléletet képvisel, mi az az életérzés, amelyet a LEGO® által igyekszem átadni, milyen vagyok én, Ági valójában, hiszen velem találkoznak nagyrészt az ügyfelek. Másrészt nyakon szerettem volna csípni a kamera iszonyom. 

Kisebb-nagyobb sikerekkel úgy gondolom, sikerült is. Nézzétek csak, néhány gondolat, ami Neked is hasznos lehet:

Nagyobb sikerek, büszkeség:

  • rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a videók hasznosságáról, nemcsak követőktől és ügyfelektől, hanem szakmai berkeken belül is,
  • iszonyat izgulós voltam, rettegtem a kamerától, a videók elején ez ki is tűnik. Egyik pillanatról a másikra vetkőztem ezt le, míg egyik nap 120 volt a pulzusom a videózás előtt és közben, addig másnap, mintha kicseréltek volna, egyszercsak elengedtem a zavartságot, szégyenlősséget,
  • kitartottam. Voltak olyan pillanatok, amikor az egészet a hátam közepére sem kívántam, volt, hogy ezért csak este 22.00 után jelentkeztem be. De nem adtam fel,
  • a kihívás elején el sem tudtam képzelni, hogy mi a búbánatról fogok 21 napig beszélni. Aztán ahogy teltek a napok és készültek a videók, figyeltem a visszajelzéseket, a kérdéseket és szép lassan összeállt a kép,
  • mindenképp azt tűztem ki, hogy a videók alatt önmagamat adjam, semmi megjátszás, semmi színdarab, csak az igazi, valós Ági. Tudom jól, hajlamos vagyok a megfelelésre, azt hiszem ezt sikerült jól kizárni.

Kisebb sikerek, tanulságok:

  • egy telefonos állvány, legfőképp megfelelően beállítva, mindig jó tokatakaró. Nem is próbálom leplezni, hogy hányszor próbáltam leplezni…, a tokám :))),
  • tegyem magam repülő üzemmódba, ha élőzők, különben biztosan akkor akar valaki telefonon elérni,
  • szükséges a content terv, a stratégiai felépítés. Hiába, nem véletlenül találták ezt ki. Vannak olyan témák, amelyek fontosak, de nem kerültek be a 21 napba, nem terveztem bele előre. Utólag hiányolom őket,
  • egyszerre csak egy témát szabad érintenem. Én, akinek extra energiát kell fektetni a fókuszálásba, hiszen hajlamos vagyok ezerfele figyelni, nem szabad ilyen rövid idő alatt több témát érintenem. Mert végül mindenről akarok beszélni, és végül semmiről sem fogok,
  • ha nincs kedvem, lendületem a videózáshoz, egyértelműen érződik a videó minőségén, sőt, az energián, a kisugárzáson is,
  • a napi vázlat ne legyen liturgia, szigorúan csak kulcsszavak, különben rá sem tekintek,
  • enyhíti az izgulást, ha nem azt érzékeltetem magammal, hogy az egész világhoz beszélek. Legyen egy ideális ügyfél, egy hallgató fül, akit magam elé képzelek, sokkal könnyebb minden.

Legnagyobb tanulságom az volt, hogy sokszor elindulni nehéz, ennek ellenére menni kell, csinálni, gyakorolni, tanulni, fejlődni, felállni és továbbhaladni. Lehagyni a félelmet, a rossz beidegződéseket, a nyomást, a megfelelést.

Indulj el, csak csináld, így végül Tied lehet a láthatatlan győzelmi fáklya.

Téged mi tudna rávenni, hogy belevágj egy 21 napos kihívásba?

p.s.: Amennyiben szívesen inspirálódnál és megnéznéd videóimat, megtalálhatod a Facebook oldalon:  http://www.facebook.com/CreCoVKA

Ha pedig belevágnál, de szükséged van támogatásra, motivációra, vagy egy utolsó lendületre, írj az info@creative-coaching.hu-ra.

 

Posted on Hozzászólás most!

9+1 lépés, út a 48 órás internetmentes elvonuláshoz

Creative-Coaching, énidő, internet nélkül, 48 óra,

…csak pörgetem, csak pörgetem, pörgetem, várom a csodát, egy hasznos morzsát, egy érdekfeszítő felcsillanást, egy ízes posztot. Szomjazom az ingerre, mégtöbbre, mégtöbbre. Állok a sorban, pittyen a telefonom, előveszem, pörgetem. Ülök a kocsiban, piros lámpa, unatkozom, előveszem a telefonom, pörgetem. Hazaérkezek, megállok a pultnál, felvillan a telefonom, előveszem, pörgetem, hmmm… micsoda kommentek, elolvasom, jéééé egy ismerős, megnézem a profilját, nahát, ott járt ahol én is, átkattintok… és bummm, eltelt 15-20 perc az életemből, haszontalanul. Akár naponta többször is.

Kutatások bebizonyították, hogy naponta min. 1 órát töltünk a telefonunk bizergálásával, -1 órát-, óriási idő. Havonta átlagosan 30 óra, több mint egy nap! Mi mindenre elegendő az az 1 óra naponta?! Egy új nyelv megtanulásához?! Egy vágyott könyv elolvasásához?! Közös minőségi idő a párunkkal?! Egy kis énidő?! Netalántán egy saját vállalkozás felkészüléséhez?! Sajnos nem jellemző, hogy leltározzuk a hétköznapjainkat, hogy mi mindennel töltjük ki a 24 órát és abból hány perc telik elvesztegetett tevékenységek tömkelegével.

Észre sem vesszük, hiszen olyan, mint az aprópénz, eltörpül. Pedig nem véletlenül mondják, sok kicsi sokra megy.

A fent leírtak saját felismerések. Semmi sem szentírás. De azt gondolom, hogy sokunkat érinthet. Akár Téged is? Próbáld ki, csak 48 óra internet nélkül! Csodákra képes. Elmondom én miképp csináltam:

  1. lépés: megnéztem a Social Dilemma című filmet és elgondolkodtatott. Folyamatosan futott a háttérben amit ott láttam és hallottam.
  2. lépés: egyre inkább feltűntek az üzenőfalamon jelenlévő “fake” posztok. Az eltorzult látszat…, amihez folyamatosan hasonlítgattam magam, a vállalkozásom, akarva-akaratlanul. 
  3. lépés: egyszerűen felismertem, hogy kisebb nagyobb túlzásokkal nem tudok meglenni a telefonom nélkül. Folyamatosan hívogat… “lépj be, gyerünk, pörgess. Ingert!” Kisgyermekes időszakom előtt sokkal többet találkoztam emberekkel. Vágytam rá. Most…, habár a vállalkozásomból adódóan valamennyire kielégül ez a hiány, mégis egyszerűen hozzászoktam ahhoz az információáradathoz, amit a közösségi média biztosít a mindennapokban.
  4. lépés: az Árkádban sétálgatva ledöbbenve figyeltem, miközben anyuka és apuka lelkesen pörgeti a telefonját, addig a kb. másfél éves legényük felfedezőútra indul. Ebből Ők semmit sem érzékelnek. Hidegzuhanyként ért, tejóég, ebben nő fel a mi Vilmosunk is! Ezt látja az őseitől?! Ezt utánozza le?! Eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább!
  5. lépés: következő lépésem az volt, hogy mind a hangjelzéseket, mind pedig a főképernyőn felvillanó jelzéseket lekapcsoltam, az összes közösségi média felületről. A hálószobában nincs helye az internetnek, reggel, ébredést követően, min. 1,5 óráig nem kapcsolom be a Wifit. Függőség csökkentésének kis morzsája, de annál nagyobb erővel bír.  
  6. lépés: 48 órás önkéntes internetmentes elvonulásra küldtem magam. Eddig kétszer. Először “kiküldetésben”, amikor elutaztunk, másodjára pedig itthon. Egyik sem volt könnyebb vagy nehezebb. Sőőtt… a vártnál sokkal jobban reagáltam.  
  7. lépés: kitartás, a kisördög folyamatosan zakatol: “Kapcsolj be! Csak 1 posztot nézz meg! Csak ennek az ismerősnek nézz utána! Csak ezt keresd meg az interneten!” Nem, nem és nem, erősnek kellett lennem, hogy ellen tudjak állni. 
  8. lépés: kitartás, a kezem megszokta, hogy automatikusan nyúlok a telefonhoz és pörgetem. Rengetegszer azon kaptam magam, hogy már nyúlnék is érte! Nem, nem és nem, figyelmeztettem magam.
  9. lépés: még mindig a kitartás, könnyen találtam volna indokot, hogy miért kapcsoljam be újra a netet. Nem, nem és nem, és egyre könnyebb lett az érzés. Elkezdtem felszabadulni. Elkezdtek halkulni a külső zajok. Elkezdtem meghallani saját magam, a belső hangom. Lenyugodtam. Csak tettem a dolgom, tettem ami jólesik… újra éreztem az áramlást, a flowt. 
  10. lépés: vasárnap 19.00 és kibírtam. Vállonveregettem magam, sokszor. Szuperjó érzés volt. 48 óra alatt lefestettem Vilmos kiságyát, újranéztem a kedvenc sorozatom, Selfmade, délután szundikáltam, elkezdtem olvasni a régóta betervezett könyvem, moziban voltunk, és legfőképp sokkal de sokkal több időt töltöttünk beszélgetéssel a férjemmel. 

48 óra után ismét bekapcsoltam az internetet, beléptem a közösségi felületekre. Pörgettem, pörgettem, vártam a csodát, legnagyobb megdöbbenésemre rájöttem, hogy semmiről sem maradtam le! Semmiről az ég adta világon. Kicsit olyan érzés volt, mint a Barátok közt sorozat, ha kihagysz két hetet és becsatlakozol, rájössz, hogy minden ugyanott folytatódik.

48 óra internetmentes elvonulás, receptre írnám! Kipróbálod?

Posted on Hozzászólás most!

Elárulom a titkot! Metafórikus kockák és online coaching

Creative-Coaching online LEGO karrier önismeret

Ez az időszak nem a személyes rendezvényekről, nem a személyes találkozásokról szól, de no panic. Ez nem azt jelenti, hogy nincs mód és lehetőség a fejlődésre, önismeretre, vagy akár, hogy kezedbe vedd a hivatásod alakulását.

Rengeteg kezdeményezés, esemény átkerült a virtuális térbe, onlineba, igaz ez a Creative-Coaching szolgáltatásaira is.

Nem kell tovább várnod, ha eldöntötted, hogy magad fogod a sorsod irányítani, ha úgy érzed, hogy nem szeretnéd, hogy az élet csak úgy sodorjon.  A módszer tökéletesen beilleszthető az online térbe is. Egy új, innovatív rendszeren keresztül, az otthon melegéből fektethetsz saját magadba időt, találhatod meg azt a hivatást, amiben jól érzed magad és ki tudsz teljesedni.

Hogy miképp, elárulok egy pár titok:

  • az egyes szolgáltatások tartalmazzák az alap kocka csomagot, így nem jelent gondot, ha otthon nincsenek meg a kis kockák. Postán, vadontaújan, lecsomagolva átveheted.
  • a szolgáltatások igénybevétele előtt minden infót és doksit megkapsz e-mailben.
  • az esemény alatt végig “fogom a kezed”, elmondok minden apró részletet, illetve minden kérdésedre választ kaphatsz.
  • kamera segítségével tökéletesen átjön a kép, meg tudjuk mutatni egymásnak az építményeket és le is tudjuk elemezni őket.
  • a hangulat, a jókedv, megközelíti a személyes jelenlétet.
  • nem igényel semmilyen extra kreatív vagy legó tudást, csak légy nyitott és légy önmagad.
  • további előny, hogy az otthon melegéből tudsz fejlődni, saját magadba fektetni az energiát.

A távolság és a COVID már nem akadály, online minden megoldható, a kocka coaching is. Indulj el! Tedd a lista élére önmagad. Legyél Te az első, hiszen, ha Te rendben vagy, akkor tudsz a környezetednek is maximálisat nyújtani.

Amennyiben kíváncsi vagy, hogy milyen szolgáltatásokat tudsz igénybe venni, akkor itt utána tudsz olvasni:

Posted on Hozzászólás most!

Építő kockák és a kovid

Creative-Coaching LEGO Coaching tisztítás COVID kovid Győr önismeret önfejlesztés fejlődés karrier vállalkozás

“Bizonyára Neked is megfordult a fejedben, hogy tök jó dolog ez a legósdi, de miképp történik a kis darabkák fertőtlenítése, megtisztítása, főleg ebben az információáradatos, kovidos időszakban?!

Két irányból közelítem meg a témát, egyrészt, hogy én, mint
szolgáltató, milyen lépéseket teszek meg a kockák higiénikus tartásán,
hiszen ez az egyik legfőbb eszközöm, másrészt, Te magad hogyan tudod
otthon tisztítani a saját kis kockáidat.

Építs kockákkal biztonsággal a Creative-Coaching szolgáltatásainak igénybevételekor

Az ülések, workshopok, összejövetelek során viszem magammal a kis kockákat, a kis építőkocka böröndömben. Érkezéskor általában kiterítem őket az asztalra, hogy minden apró kis specifikus darab láthatóvá váljon a résztvevők számára. Nos, ez rendben, de mi történik azután, hogy ezeket a kis darabkákhoz többen is hozzáérnek, megfogják?! 

Folyamatosan bújom az internetet, árgus szemekkel figyelem a socialmedia felületeket, zárt csoportokat, mit javasol, mire figyeljek, mit tartsak és tartassak be, hogy a hozzám forduló ügyfelek, felnőttek, gyerekek a legnagyobb biztonságban érezhessék magukat.

A folyamat az alábbiak szerint szokott történni:

  1. Belépéskor, minden program kezdete előtt, minden résztvevőnek kötelező kezet mosni, a járványügyi előírások szerint, erre megfelelő kézfertőtlenítő szerrel.
  2. Az asztalokat rendszerint fertőtlenítem, mielőtt kiterítem a kockákat.
  3. A teremben több helyen is elhelyezek novoSEPT+ kéz- és felületfertőtlenítő folyadékot, amely a WHO ajánlásával, kiváló vírus és gombaölő hatású, sőt egyszerre a bőrt is védi.
  4. A program végeztével fertőtlenítem az építő kockákat.
  5. Hazaérve 40 fokos, vegyszeres vízben, kézzel vagy gépben átmosok minden egyes darabot, majd egy elkülönített, erre a célra kijelölt törölközőn szárítom őket. 

Az otthoni tisztításról néhány gondolat

Az alábbi lépéseket javaslom:

  1. Tisztítás előtt mindenképp szedd szét az egyes kocka darabokat, hogy biztosan mindenhol meg tudd takarítani. Vond be a gyerekeket is, lehet ez egy családi program, ahol közösen egy nemes cél felé haladtok. Hogy mi a nemes cél? Nem másznak rá a hangyák a koszos legó darabokra (tapasztalat). Együtt sztorizhattok közben, egymásra figyelve. Versenyezhettek, hogy ki tisztít meg több darabot, aki nyer, az el is mosogathat.  
  2. A legó hivatalos oldala kifejezetten kitér arra, hogy a kézzel való tisztítást javasolják. A vízbe szappant vagy egyéb mosószert önthetsz, viszont azt követően figyelj oda a sima vizes átöblítésre is. A víz hőmérséklete ne legyen 40 foknál magasabb. 
  3. Amennyiben Neked is vannak olyan darabkáid, amelyek 10-15 évet a padláson ültek és megporosodtak, akkor használhatsz fogkefét vagy egyéb más kefét a tisztításhoz. Ügyelj, hogy ne dörzsöld túl erősen, mert kárt tehetsz a darabokban. Amennyiben Te is, hozzám hasonlóan, óvod és vigyázod őket, jobban, mint a szemed fényét.
  4. Használj ecetet a fertőtlenítésre. Negyed pohár ecet egy tál vízbe, hagyd 10 percig ázni, majd öblítsd le. Csilli-villi, fényes darabokat varázsolhatsz.
  5. Mosógépbe vagy mosógépbe is moshatod, bár a cég ezt nem javasolja, mert romolhat a kockák minősége. Ennek ellenére pozitív visszajelzések vannak a módszerről. Mindenképp használj mosózsákot vagy valamilyen ágyneműhuzatot, amibe belerakod a darabokat. A festett, mintás kockákat külön mosd, kézzel. Figyelj oda, hogy semmiképp se szárítsd gépben, mert nem tesz jót a kockáknak. 
  6. Szárításként legjobb megoldás, ha kiteríted egy pokrocon vagy törölközőn és hagyod egy éjszakát, hogy a szabad levegőn megszáradjon.

Ugye nem olyan bonyolult?! De!!! Sajnos nem egyszerű a kis darabkák tisztán tartása, de hidd el megéri. A kockák piaci ára stabilabb, mint az aranyé. Ki tudja, még egyszer ebből fogsz meggazdagodni. 

Posted on Hozzászólás most!

Tanács adása? …az nem az én reszortom.

Creative-coaching LEGO Győr coaching tanácsadás

Hadd mutassam be egy valós, LEGO® coaching példa alapján, hogy jómagam, mint coach, miért is nem adok tanácsot? Miért hagyom inkább, hogy kibontsd a szárnyaidat, a gondolataidat, az érzéseidet, a szükségleteidet? Miért támogatam azt, hogy önmagad fogalmazd meg a megoldásaid?

Ismerős a szitu? Dúlnak Benned az érzelmek, az élmények, a sértettség, az öröm, a bánat. Már annyira ki-kivánkoznak a szavak, mint egy vulkán, már-már ott hömpölyögnek az ajkaidon. Előveszed a telefonod, tárcsázod Marikát, – már formálod is a szavakat -, kicsöng, felveszi. Elújságolod mindazt, ami a szíved nyomja. Csak hallgató fülekre vágysz, csak arra, hogy megkönnyebülj, hogy fellélegezz, semmi másra. …csak szeretnéd, hogy a szavaid által egy összefüggő sztorit láss. …hogy a kimondott gondolataid által összeálljon a kép. Mit kapsz helyette? Egy zsáknyi jótanácsot. Miképp hozd helyre az életed… hogyan orvosold a szerelmi bánatodat… és egyébként is mi a menő és jólfizető munkahely. A Te kedved lekonyul, csalódott vagy, nem érted, hogy miért hiszik azt, hogy képtelen vagy megoldani az életed… majd csalódottan zárod a telefont. 

Fogom a kezed és támogatlak – avagy kerüld a fenti élethelyzetet

A lenti modelleket K., az ügyfelem építette az ülések során. A kérésem szerint, ösztönből, nem tudatosan építette őket, ettől ennyire hatékony és tanulságos a LEGO® módszer.

Az ülések során azon dolgozunk, hogy K. megtalálja azt a hivatást, amelyet szívből és szerelemből tud űzni.

  • K. logisztikai managerként van állomágyban. Jelenleg otthon van a harmadik gyerkőccel. Lassan lejár a szülési szabadság. Döntenie kell. Visszatolat a régi mókuskerékbe, amelyet az utolsó pillanatokban a háta közepére sem kívánt, vagy egy új, izgalmas, kihívásokkal teli utat választ.

K. korábbi pozíciója az alábbiak szerint nézett ki:

A lehetőségeit kimaxolta, maga az alap teljes beépítése jelképezi. Fusztráltan érezte magát, azon döntések miatt, amelyek fentről érkeztek, de nem volt ráhatása. Ezt mutatja, hogy felül nincs tető, nincs védelem.

Teljes mértékben rugalmatlannak érezte önmagát és a helyzetet is, az életét, a mindennapjait, lásd a folytonos falak körben. Habár érzi, hogy ez idő alatt rengeteget fejlődött, ezt mutatja a felhelyezett virág, most viszont legszívesebben csak lemászna a saját létráján és egy új, izgalmasabb, kreatív, kihívásokkal teli útra kelne.

Igen ám, de mit mondd a család, a szomszéd, a falu, a jóakaró barát? Három gyerekkel mondj le az önmegvalósításról, légy szabálykövető, állj be egy 6 órás rabszolgarendbe, nőként egyébként sem fogsz érvényesülni!

K. viszont célul tűzte ki, hogy kilép ezekből a korlátozó hiedelmekből és tényezőkből. Kiszínesíti az életét. Így megszületett az alábbi továbbfejlesztett modell.

  • A jobb oldali kapu jelképezi jelen esetben a múltbéli karrierjét, a baloldali pedig az újat. A jobb oldali kapu két színből áll, sivár, egyterű. A rajta elhelyezett óra mutatja, hogy lejárt ennek az ideje. A mellette elhelyezett kerítés kizárja kétoldalt a virágokat. Tehát a külső szemlélő csak azt látja, hogy K.-nak milyen jó, hiszen vezetői pozícióban dolgozik. Céges autója van, sokat keres. De azt nem, hogy mi is zajlik benne valójában. Hogy micsoda harcokat vív meg önmagával, az elvárásokkal, a külső környezettel.

A bal oldali kapu a jövő, a színes, lendületes, felszabadult hivatás. A kapu nyitott, terjeszkedő. Ezáltal lehetőségei is határtalanok. A sorba rendezett állatok jelképezik a tulajdonságait, az erősségeit, a kompetenciáit és korlátozó gondolatait. Az új kapu felé eggyel több állat tekint. K. felül helyezkedik, a tetőn és az új kapu felé fókuszál. Viszont van előtte egy gödör, egy akadály, amely meggátolja, hogy el tudjon indulni.

  • Tehát megvan a koncepció, megvan az elképzelés, már csak a cselekvési terv szükséges. A terv, amely szerint meg tudja tenni az első lépést. Kértem, hogy dolgozza át úgy a modellt, hogy térjen ki az eddigi rögzült, biztonságos, szabályos képből. Legyen kicsit rugalmas, bohém, szabad.

Ezerféle megoldást tudtam volna neki javasolni, hogy miképp tudná megoldani a helyzetét. Mi adna neki megoldást, könnyedséget. De nem tettem!

Hiszen ettől csodálatos az amit csinálok. Nem mondom meg a tutit, nem játszom a mindentudót, helyette fogom a kezét, támogatom, figyelek, meghallgatom, összerakom a képet és a szerint kérdezek. A kérdések, a rávilágítosok, meghozzák azt az “aha” élményt, amely által garantáltan megváltozik az életed.

Így történt K.-nál is. Lebontotta az előtte tátongó akadályt! Nem átugrotta, nem betömte, hanem megszüntette. Tudod mit jelképez ez számára? Hogy a döntés az Ő kezében van. Senki máséban. Azt, hogy mennyire nehezíti vagy könnyíti meg a saját útját, az fejben dől el. Csakis elhatározás kérdése.

Posted on Hozzászólás most!

10+1 dolog, amit meg kell tenned, hogy biztosan NE indulj el a fejlődés útján!

Creative-Coaching vary-Katona Ágnes LEGO Coaching Győr Karrier

Figyelj! Mert amíg az alábbi 10 pont szerint éled az életed, biztos lehetsz benne, hogy nem indulsz el a pozitív változás útján. Íme:

1) Ne kezdj bele semmi újba. Főleg akkor, ha nehéznek tűnik. Ne vállalj kockázatot. Tötymörögj, húzd az időt, csak olyan dolgokat csinálj, amelyek kényelmesek számodra. Tétlenkedj, mert addig konfortzónán belül maradsz és a kihívás biztosan elkerül. Ne akarj új lehetőségeket, hiszen akkor bátrabb, erősebb leszel. Ezt nem akarod, ugye?!
2) Hallgass olyan emberekre, akik negatívak és önmagukban sem hisznek. Töltsd az idődet olyan emberekkel, akik szívják az energiádat, lelohasztanak, sőt elveszik a kedved az új dolgoktól, az új lehetőségektől. Hiszen olyan életet szeretnél élni, mint Ők, nem?!
3) Ne fókuszálj, hagyd magad szétforgácsolódni. Mindenhol 120%-ot akarj teljesíteni. Hajtsd és zsigereld ki önmagad. Higgy a korlátozó hiedelmeidben, hisz akkor egy helyben fogsz toporogni. Ez a vágyad, nem?!
4) Hagyd abba a tanulást, fejlődést. Ne akarj több lenni, hiszen nem ismered az út végét. Még a végén jó dolog sülhet ki belőle, a fejlődés pedig garantált. De Te ez nem akarod, ugye?!
5) Ne nyiss új kapcsolatok felé. Ha már megbántottak, akkor zárkózz be. Húzd magadra a takarót és távolíts el mindenkit magad körül. Egyedül akarsz maradni, nem?!
6) Ne tiszteld önmagad. Mindenki hibázik, de Te mégis hibátlan akarj lenni. Ezért, ha hibázol, ostorozd magad. Hiszen azt akarod, hogy minél többször fájjon, nem?!
7) Ragadj benn a múltban. Okold továbbra is a döntéseidet és nyalogasd a sebeidet. A “mi lett volna, ha” kifejezésekkel tele a padlás, de Te csak rágódj a sérelmeken. A múltat nem tudod megváltoztatni, de Te újra és újra tépd fel a sebeket. Ezt akarod, nem?!
8) Panaszkodj, aggódj és dögönyözz a semmiben. Ha panaszkodsz, akkor biztosan mindenkit elkergetsz magad körül. A panaszkodás szánalmat ébreszt másokban. Ez a célod, nem?!
9) Menekülj a problémák elől. Hibáztass mindig mást az életedért. A férjed/feleséged, szüleid, gyermeked, főnököd, a kormányt. Ők felelnek, hogy ott tartasz, ahol, nem?!
10) Ne bocsáss meg! Tarts haragot! A felgyülemlett feszültség, negatív gondolat megbetegít. De nem számít, megérdemli, hogy haragudj rá, nem?!

+1: Ne légy hálás! Az olyan spiri dolog. Nem számít mid van, és ki vagy. Mindig légy más, mint ami vagy, és akarj többet, mint ami a szomszédnak van. Ez a legfontosabb, nem?!

Ne felejtsd el! Amennyiben szeretnél megállni a növekedésben, nem vagy rá kíváncsi, hogy mire is vagy képes valójában, sőt teljesen elzárkozol attól, hogy a szíved szerint élj, akkor kövesd ezt a 10 pontot. Állj ellen a változásnak, a fejlődésnek.

Amennyiben mégsem egy ilyen élet után vágysz, akkor nyiss, változtass szemléletet, gondolkodj és cselekedj másképp, mint eddig. Tedd meg mindig a következő lépést. Légy kreatív, nyisd ki a szemed, tiszteld önmagad és hagyd, hogy mások szeretni tudjanak.

Posted on Hozzászólás most!

Fókuszban a hatékony önmenedzsment – 14 napos online program

fókuszban a a hatkékony önmenedzsment , Creative-Coaching, LEGO, coaching, karrier, idő, hatékonyság

Választásaid tükrözik az életed színvonalát – a program mottója.

Nem nagyon kell magyaráznom, hogy az elmúlt időszak a legtöbb ember életében egy valódi őskáoszt okozott.
?Azt érzed, hogy teljesen mindegy, hogy 24 óra vagy 48 óra áll a rendelkezésedre, mindig le vagy maradva?
?Folyamatosan túlvállalod önmagad és egyszerűen hiába rangsorolsz, végtelen a feladat lista?
?Nincs meg az eszközöd, hogy elmélyedten tudj fókuszálni?
?A maximalisták maximalistája vagy? Akkor ez a program Neked született.

Ne várd meg, hogy az “ágyhozkötés” kényszerítsen rá a szemléletváltásra. Előzd meg, tedd magad helyre, fejben és lélekben!

Fókuszban a hatékony önmenedzsment 14 napos program egy integrált megközelítése az önmenedzsmentnek, a hatékony időbeosztásnak, de leginkább annak, hogy miért érzed azt, hogy 120%-ot kell teljesítened az életed minden területén.

A program során felismerheted azt a gócpontot, amely folyamatosan kiváltja a kapkodást, a fókuszvesztést, a szétesett mindennapokat.  Ezt támogatva kapod készhez a módszert, amely a változáshoz vezet. Ez képes alapvetően megváltoztatni azt, ahogyan látod önmagad, a világot, és ahogyan irányítod az életed, így minden életterületedre hatással van.

Az életed számos tényező alakíthatja, beleértve az általad tartott értékeket, az általad alkalmazott hiedelmeket, az általad kifejtett hozzáállást, gondolataidat és szokásaidat. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy mit gondolsz magadról és kivé váltál.

KINEK AJÁNLOM?
Neked, ha szeretnél:

1.egy új perspektívából ránézni önmagadra és az életedre.

2.felszabadulni, kilépni az élet rutinjából.

3.megújulni, érzelmi nyugalomra vágysz.

4.szervezettnek lenni, és kevésbé szétaprózottnak érezni önmagad,

5.megtalálni az egyensúlyt, a munka-magánélet-női-feleség-anyai szerepek között.

6.feltöltődni, újult erővel, egy másik szemszögből tekinteni az életedre.

MÓDSZER:
A program teljes mértékben kreatív és változatos. Törekszem, hogy egy izgalmas és kíváncsiságot fenntartó folyamatot építsek fel.

Önismereti feladványok, képkártyák, kreatív eszközök (LEGO, színes eszközök) színesítik a mindennapi feladványokat.

Rendelkezésre adom azokat az eszközöket, amelyek erősítik a már meglévő képességeidet, amelyek ott vannak Benned is: erősségek, értékek, tudás és tapasztalat.
14 nap elmélet és gyakorlat összekötve, hiszen tudod, hogy az egyszerű elmélet fölött elsiklik az ember.
Sőt, mindezt nem egyedül kell végigcsinálnod, hanem egy összetartó közösségben oszthatod majd meg az érzéseidet. Egy Mastermind csoportban.

Rendelkezésre állok én, mint szakképzett coach, aki végig fogom a kezed a 14 nap alatt.
Hétköznapokon 30 perces, hétvégéken 60 perces feladványokat kapsz.
Ha nem tudsz gép előtt lenni, semmi gond – 24 órád lesz arra, hogy elvégezd a feladatot, a videót pedig bármikor vissza tudod nézni.
A videókat minden nap 9 óráig töltöm fel, és részletesen mutatom és mondom Neked az aznapi feladványt, az alapoktól felépítve. Kezdő és bárki számára kivitelezhető gyakorlatok. Mindegy, hogy hol tartasz az önismeretben, vagy mennyire érzed magad szétcsúszva. Papírra, tollra, színesceruzára, kreativitásra és nyitottságra lesz szükséged, na meg az elhatározásodra.

Hol éred el ezeket a videókat? A Creative-Coaching – fókuszban az időhiány csoportomban. De mielőtt megadnám az elérhetőségét, kérlek regisztrálj az alábbi linket: https://bit.ly/2FvW5d7

MIT NYERSZ:

?egy felturbózott, hatékony önmagad,

?egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, szervezettebb önmagad,

?kevesebb stresszt,

?magabiztosabb énedet,

?tudatosabb rálátást önmagadra,

?jobb pihenést,

?újrarendszerezési lehetőséget az életedben,

?és az érzést, hogy igen, megcsináltam, igen értékes ember vagyok.

TEMATIKA:

14 nap önismeret & időhatékonyság az alapoktól.

Első héten azon fogunk dolgozni, hogy megtaláld a miérted az időhiánnyal kapcsolatban.

Második héten pedig felturbózzuk az időhatékonyságod.

RÉSZVÉTELI DÍJ:

Egyéni ár: 9 990 Ft / fő
Páros ár: 7 990 Ft / fő (Páros kedvezmény: Hozd magaddal a párod vagy egy barátod, és vegyetek részt kedvezményesen a programon! Közös élmény, kedvezőbb ár.)
VIP ár: 19 990 Ft / fő + ajándék egyéni konzultációval a programot követő 3 hónapon belül + 1 LEGO ajándék.

Helyedet a részvételi díj 100%-ával biztosíthatod, melyről számlát állítok ki Számodra.

Amennyiben sikeresen végigcsinálod a programot, lehetőséged van egy 2×60 perces coaching folyamatot megnyerni. De erről majd a csoportban beszámolok.

Jelentkezésedet itt tudod elküldeni:

https://bit.ly/2FvW5d7

Várlak szeretettel:
Varju-Katona Ágnes

édesanya, Coaching with LEGO® szakértője,
Karrier, Life- és Business Coach

Posted on Hozzászólás most!

Karrierút feltárása

Creative-Coaching Varju-Katona Ágnes

Karrierút feltárása a Sárvári Arborétumban

Amikor kilépsz a megszokott környezetedből, akarva- akaratlanul megnyílik előtted a világ. Valahogy kibillent abból a csőlátásból, amelyben már napok-hetek-hónapok óta lavírozol és erőszakosan szeretnéd megszülni a megoldást.

“Minden nap menj ki, mert ott történnek a csodák.”

Így történt a napokban. Az Ügyfelem munkanélküli lett. Egyet biztosan tudott, ugyanabba a munkakörbe nem szeretne visszamenni. Azzal viszont nem volt tisztában, hogy akkor “merre van az előre”.

Korábban szinte az alapoktól kezdük az önismeretet, így a folytatásra tökéletes helyszínt biztosított a Sárvári Arborétum. Megfelelő higiéniai szabályok betartása mellett, hatékonyan tudtuk lefolytatni az ülést, illetve a gyönyörű idő és Lujzi kutya is a jó kedvet szolgáltatta.

Az Ügyfelem hihetetlen nyitottsággal, kíváncsisággal és közreműködéssel találta meg a válaszait, hiszen a módszer hatékonysága másképp nem is kamatóztatható.

Az Arborétum kialakított ösvénye jelképezte az Ügyfelem eddigi karrierútját. Az ösvényt szakaszokra bontottuk és államásokat jelöltünk ki, melyek az egyes munkahelyeket jelképezték. Egy-egy állomáson időztünk, beszélgettünk, hogy a csodálatos látvány hogyan jelképez egy-egy sikert, mint pl. a képen a négy gyönyörű bokor. Választ kapott arra, hogy hogyan áll összefüggésben a két egymás mellett elhelyezkedő fa a saját karrierjével, a visszatérő, ismétlődő kudarcaival. Fejtegettük, hogy hogyan jelképezi a felkúszó borostyán egyes tulajdonságait, és Ő, mint az úszó kiskacsa, hogyan tudja elképzelni az ideális munkahelyét, melyet jelen esetben a tavacska szimbolizált.

Az ülés végén pedig az volt a zárókérdése, “Ági, nekem ez volt az eddigi kedvenc, hihetetlen, hogy milyen jó kérdéseket tettél fel és, hogy mennyi mindent lehet megfejteni a természetből. Én ezt egyedül biztosan nem tudtam volna. Ezt tanították neked, vagy honnan tudod?”. A válaszom: “rávezettelek, hogy együtt tudj rezegni a természet varázsával”.❤️

Ha szeretnél fejlődni, de a kialakult helyzet miatt még nem állsz készen a zárt térben történő ülésre, az online jelenlétet pedig személytelennek érzed, gyere és próbáld ki Te is, miképp ad választ a kérdéseidre egy séta az erdőben, az állatkert állatai, a játszótér szabadsága.

Posted on Hozzászólás most!

Gyermeknap, Te csodás…

Creative-Coaching LEGO Varju-Katona Ágnes

Gyermeknap , az a nap, amiből sokkal, de sokkal többre lenne szükségünk, mint 1 nap. …nekünk, felnőtteknek is.

“Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot (Universal Children’s Day). Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről.” – viragotegymosolyert.hu

“a világ gyermekeinek testvériségéről” – Testvériség. Neked mi jut erről eszedbe? Nekem az, hogy mind egyformák vagyunk. Mind szabadok. Te is ugyanolyan kincse vagy az egyetemes mindenségnek, mint mindenki más. Te is egy fontos alkotóeleme vagy a világnak, hiszen az értékeiddel hozzáadsz a családi fészek várázsához, a házasság szentségéhez, a barátság jótékony hatásához, a tehetségeddel a munka világának szenvedélyesebb működéséhez.

“egymás közti megértéséről” – És erről Neked mi jut eszedbe? Nincs is tisztább a gyermeki őszinteségnél. Mikor voltál utoljára igazán őszinte önmagaddal? Úgy gyermekien őszinte? Az őszinteség magával vonzza a megértést is, ezáltal a szabadságot. Ugye milyen könnyű megérteni és elfogadni egy gyermek sírását, ha tudjuk, hogy fáj a hasa, fáj a foga, szeretetre vágyik, figyelemre vágyik?

“gyermekek jóléte” – bár itt a szöveg egy teljesen más jólétre gondol. Én most a jól-létre asszociálok. A gyermeki jól-létre. Példamutató. Amikor a gyermekek játszanak, fantázia-dúsak, ötlettel gazdagok, gondtalanok, boldogok, fesztelenek, önazonosak, elfogadóak, békések, nyugodtak… soroljam még? Szabadok! Hát nem csodálatosak a gyermekek?

Légy Te is gyermekien szabad, ne csak ma, az év minden napján.