LEGO® Serious PLAY® – Rólam

Tíz éve foglalkozom önismerettel, öt éve végeztem Life- és Business coachként, majd Karrier coachként, aztán Szervezetfejlesztő- és Team coachként, végül LEGO® Serious PLAY® facilitátorként.

Már kezdetekben tudtam, hogy valami egyedi eszközre vágyok, mindig is vonzott a LEGO® világa. Amikor szembe jött velem a LEGO® Serious PLAY® módszertan, mint lehetőség, még nem volt meg a pénzügyi keretem arra, hogy elvégezzem, ezért elkezdtem a saját módszertanomat kifejleszteni.

Sokat kutakodtam a módszertannal kapcsolatban, közben pedig vegyítettem az ülések és workshopok során szerzett tapasztalataimmal. Újítottam, kivettem, hozzátettem újabb- és újabb lépéseket.

Közben folyamatosan tartottam Michel Cloostermannal a kapcsolatot, akinél végül elvégeztem a képzést, Krakkóban. Óriási mérföldkő volt az életemben, többek között azért is, mert nemzetközi színekben tehettem meg.
Michel végig tartotta bennem a lelket, inspirációt és erőt adott ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most tartok. Legnagyobb példaképem a legó világában.

Habár a módszertan önmagában egy szervezeti kultúrára szánt technika, én bátorkodtam és negyedik éve fejlesztem ezt Gyerkőcök világára. Ez világszinten is innovatív dolognak számít!
Azon kívül, hogy céges csapatokkal, vezetőkkel, cégtulajdonosokkal “játszom”, folyamatosan dolgozom azon, hogy hatékonyabban- és hatékonyabban építsem be a gyerektáborokba, gyerekprogramokba.

Hihetetlen hatékonysággal műküdik, mint egyén, mint csapatszinten. Kiválóan fejleszti minden esetben a kommunikációs-, együttműködési-, problémamegoldó készségeket.

 

 

Vissza a Főoldalra

Íratkozz fel HÍRLEVELEMRE

Ha megadod az email címed, rendszeresen küldök neked aktualitásokat, információkat, érdekességeket, emlékeztetőket. Mindent, ami fejlődésed szolgálhatja.