Kicsit több, mint egy hete lezárult egy nagyon fontos szakasza az életemnek. Bár még nem írtam róla, vagyis említést tettem, de annyira nyomaszt, hogy a politikai hirdetések elnyomják a józan paraszti posztokat, hogy kedvem sem volt megosztani.
Viszont most él bennem egy nagyon fontos és erős érzés, ami kötődik a fent említett életszakaszhoz és ezt most megírom és beküldöm az éterbe. Most azt sem érdekel, hogy logikusan figyelnem kellene az olvasói közönségem elérési idejét, mert hiszek abban, hogy akinek most adni tud ez az írás, azzal szembe fog menni.
Szóval az utóbbi időszak leges-legnagyobb tanulása számomra, hogy itt az ideje, hogy végre beleálljak az erőmbe. Persze tudom, hogy ez most tök sablonos és tök uncsi és nem is értitek, hogy miről beszélek, hiszen az emberek nagy része erősnek és keménynek lát.
Én viszont rendszeresen nem ezt érzem, vagyis legbelül igen, de a réteg ami ezt eltakarta az az örök kétely, az örök megkérdőjelezése a képességeimnek. “Biztosan nem vagyok túl fiatal!? Biztosan nem vagyok túl tapasztalatlan!? Biztosan helyt tudok állni!? Biztosan elég vagyok!?” …és barátai.
Ezek a kételyek és kérdések pedig egy örök frusztrációt keltenek bennem és gyengítenek. Gyengítenek abban, hogy elhiggyem önmagamról, hogy megértem a vágyott szakaszra és gyengítik a lehetőségeimet, hiszen a mindenség, a vonzás törvénye, ki hogyan definiálja, azt mondja, hogy “aha, még nem áll rá készen, várok azzal az ajánlattal”.
Tudjátok, hogy mi az, ami jelenleg a legnagyobb erőt adja nekem? Amitől eddig féltem és folyton megkérdőjeleztem? Az intuícióm. A belső hangom ereje. A megérzéseim útmutatása. …és tudjátok, hogy miért? Mert ahol az intuíció, ott nincs kapaszkodó. Ott ugrok az ismeretlenbe. Nincsenek adatok, nincsenek számok, nincsenek biztos pontok. A mélyrepülés van.
Egyetlen remény, hogy bízok abban, hogy ez a megérzés épp a megfelelő irányba tesz, épp az akkor legjobb döntés meghozatalában segít.
Pár évvel ezelőtt voltam egy személyiségelemző konzultáción, ahol az egyik kiugró érték az volt, hogy szinte egyáltalán nem hallgatok a belső hangomra. Sosem felejtem el, de akkor még nem értettem, hogy miről beszélnek. Milyen az a belső hang és mégis hogyan tudnám meghallani?! Kézzelfoghatatlan volt, de ha őszintén bevallom, most is az.
Közben pedig a sors rendszeresen az arcom elé nyomta, hogy “hahhooo, most sem tanulsz?”, “hahhoo, most is fontosabb, hogy mit gondolnak mások, hogy milyennek látnak?”, “még mindig képes elnyomni a megfelelési kényszer?”.
Kicsit több, mint egy hete megtapasztaltam, amikoris hiába volt a csapatunkban a több éves tapasztalat, a vezetői státusz, a tudás, az intuíció sokkal-de sokkal többet mutatott. …és még akkor sem tartottam ki mellette, mindaddig, míg számomra két fontos és példaértékű ember fel nem nyitotta a szemem. Felnyitották és megmutatták, hogy mekkora potenciál és képesség rejlik az “erőmben”, a képességemben.
Olyan érzés ez most bennem, mintha a gerincem, a fő vázam erősítették volna meg. Végre elhittem, végre megértettem, hogy miről is szól az én erőm. Alapjáraton nem félek az ismeretlentől, sőt kifejezetten élvezem, de itt mégis volt egy elakadás. Most azt érzem, hogy habár a bátran szó még kicsit túlzás, de merészebben bele merek állni abba, amit a belső hangom súg, ahova az intuícióm vezet. Mindezzel együtt pedig az utóbbi hét óta olyan lehetőségek találnak meg, ami korábban csak álom volt.
Lehet, hogy még éreztek kis bizonytalanságot az írásomban, könnyen lehet. Őszintén, kicsit be vagyok “rosálva”. De már hiszek önmagamban és tudom, hogy a legjobb tudásom szerint helyt fogok állni és megengedem önmagamnak azt a virágzást, amit a kép is képviselni kíván.
Mindig bajban vagyok, mert azt mondják a marketingesek, hogy tegyél a posztba “call to action”-t, azaz kérdezz vagy ilyesmi az olvasóktól. Én nem kérdeznék, mert most nem jön őszinte kérdés. Inkább arra sarkalnálak és bíztatnálak, hogy ha még abban a fázisban vagy, amiben én voltam, hogy nem ismered a belső hangod, akkor kezdj el rajta dolgozni, ha már ismered, de gyakran elnyomta a külső zaj, akkor fektess minél több időt és energiát abba, hogy el tudj csendesedni és kapcsolódni tudjatok. Ha ez egyedül nem megy, akkor kérj segítséget.
Én hiszem és vallom, hogy a belső útmutatásunk a valódi válasz minden kérdésünkre és minden kételyünkre. Higgy és bízz benne! Merj az ismeretlenbe lépni, mert ott vannak a valódi lehetőségek! Akkor érzed majd meg igazán, hogy mi a valódi szabadság! 
Szeretettel:
Ági
