Miért nem mindig könnyed témákról írok

Napok óta készülök valami könnyedebb témáról írni, hogy ne mindig ez a nagyon mély, érzelmileg megdolgoztató szövegek legyenek. Aztán arra kellett rájönnöm, hogy minél tovább várok, annál több lelket megmozgató gondolat tömörül össze bennem, tolonganak, birkóznak, hogy melyik kerüljön ki előbb, így inkább sodródom az árral, és ismét hallgatok a belső hangomra.

Miért írok párkapcsolatokról

A balis elvonulás kapcsán most feladatom, hogy minél több tartalmat készítsek a párkapcsolatokról, családi helyzetekről, gyerekekről. Amire nagyon szeretnék vigyázni, hogy ez ne izzadság szagú legyen és ne azért készüljenek, mert most mindenáron el akarok adni valamit. Sokkal inkább arra koncentrálok, hogy szívből jöjjenek, aktualitásból, megérzésből, hús-vér megélésből.

A tudatosság megélésének kihívása

Vállalkozóként, és ámblokk emberként, talán ez az egyik legnagyobb kihívás nekünk, maga a tudatosság megélése. Mindezek ellenére gyakran beugrik a fejembe, hogy nekem most a párkapcsolatokról kell írnom, tippeket adnom, jótanácsokat szórnom. És akkor jön a kisági, ‘…na ne már, ne akarjon már engem kényszeríteni senki, hogy mit gondoljak, főleg ne, hogy mit írjak le…’, ‘…mit osztogassak itt tanácsokat, én sem szeretem, ha velem más ezt teszi…’, aztán jön az elakadás, halogatás, kényszercselekvések, majd a lelkiismeretfurdalás, és ‘bakker, rohan az idő és nem teljesítek? Ennek nem lesz jó vége’.

Az önmarcangolás folyamata

Követi az önmarcangolás, a korholó szülőági, ‘mekkora béna vagy. Megmondtam, hogy erre sem vagy képes. Megmondtam, hogy csináld azt, amit mondtam, adj tanácsokat, pároknak!’ Reagál rá a kicsiági, ‘de mindig azt mondod, hogy én kis szaros vagyok, semmit sem tudhatok, és nem tapasztaltam meg még semmit sem, hogyan jövök azzal, hogy tanácsokat osszak’. Nagyjából ez szokott a végkimenetel lenni és itt összecsukom a laptopot és nem írok semmit.

Az önismeret és a belső írás ereje

Nagyon jól ismerem ezt a forgatókönyvet a fejemben, már szóról szóra tudom a szavakat, ismerem a mély, férfias hangját, a tónusát, a fülemben cseng, és ahogy ezeket a sorokat írom, érzem, ahogy szó szerint lángol a fülem, mintha forró ólmot öntenének belé.

Végül úgy sikerül megtörnöm a láncot, hogy nem is olyan régen, kb. két-három éve, valahogy rés keletkezett ezen a pajzson, hálistennek, és rájöttem, lehet, hogy sok mindent nem tudok, lehet, hogy sok mindent nem tapasztaltam, és valószínű egy darabig így is lesz, viszont nagyon sok mindent már igen.

Habár maga a beépült dinamika a fejemben a hiányra koncentrált, valahogy mégis megtanított arra, hogy azt figyeljem, arra legyek éber, azzal kamatoztassak, ami bennem van, ami nekem igaz, amivel nekem van dolgom.

Az intuíció hangjának felhangosítása

Aztán visszatérek önmagamhoz, érzem, tudom, élem, hogy maga a belülről való írás, az intuíció hangjának a felhangosítása, a ki nem mondott gondolatok megosztása, az érzések szabad felvállalása, a saját, önazonos irány megmutatása az én utam. Ebben már jó voltam gyerekként is, nem hiába kaptam annyi pofont, azóta pedig rengeteget csiszolódtam, és talán egyre közelebb vagyok az igaz énhez.

Kapcsolatok dinamikája

Végül, ha mindezt amit fent leírtam, szabadon engedem, hogy szárnyaljon, felteszem a kérdést, vajon mi minden indul ki a kapcsolatainkból? És mi minden tér oda vissza? Mit értünk kapcsolat alatt? És ki az a pár? Csak az az ember, akivel együtt élünk? Vagy valójában a párkapcsolat dinamikája a munkára is érthető? Hiszen ‘pár’kapcsolatban vagyunk a környezetünkkel, kapcsolatban a szüleinkkel, kapcsolatban a párunkkal, kapcsolatban a gyerekeinkkel, kapcsolatban a fejünkben lévő párbeszéddel, kapcsolatban a testünkkel, a testérzettel, kapcsolatban az érzéseinkkel, kapcsolatban a transzgenerációs mintáinkkal, jelzésekkel, kapcsolatban a belső intuíciónkkal. Ahogy bent, úgy kint.

Az egyéni út fontossága

Tudatosítása annak, hogy vannak irányelvek, vannak javaslatok, vannak jól bevált módszerek, vannak felkapott szakemberek, de tudjuk egyáltalán máshoz hasonlítani önmagunkat? Van-e erre bármiféle mutató? Vajon nem-e egyénileg van a mi utunk kijelölve?

Merjük feltárni az utunkat

Ehhez nincs más dolgunk, csak, hogy merjük azt feltárni, merjünk ránézni, merjünk beleállni. Ha egyedül nem sikerül, akkor segítséggel.

Imádom Kadarkai Endre – hivatalos Podcastjait, tele van ilyen jellegű beszélgetésekkel, feltárásokkal, őszinte, emberi történetekkel. És egyértelműen mutatja, hogy a tudatosság nem csak nőként, de férfiként is szexi. Visszaadja az ősbizalmat, az őserőt, az őshitet és karonfogva ki kíséri a fejünkben lévő, lehúzó párbeszédeket.

Eleged van abból, hogy nincs intimitás a kapcsolatotokban? Kezd betelni a pohár? Vágysz arra, hogy minőségben kapcsolódjatok pár- és család szinten?

Csatlakozzatok hozzánk, az ország első párkapcsolati- és családi elvonulásához, és változtassatok ezen! »»

Karmikus feladataink és kapcsolatrendszerünk

Biztos vagyok benne, hogy az egyik karmikus feladatom az, hogy megtanuljak jól kapcsolódni, olyan együttműködéseket kialakítani, amelyek mind a két fél számára értéket adnak. Az, hogy ennek rengeteg mélységét és magasságát megjártam, nem kérdés.

Mindig arra vágytam, hogy valaki számára én legyek a legfontosabb, hogy valaki rám mondja azt, hogy “Te vagy nekem a LEGJOBB”. Legjobb barátnő, legjobb társ, legjobb partner. Érezni akartam, hogy valakinek én vagyok a legfontosabb, valakinek én jutok az eszébe legelőször, ha bármi van, egy társaságban valaki engem érez a legközelebbinek és kiemel.

Alkalmazkodás és önfeláldozás

Ezért bármit hajlandó voltam odaadni, feláldozni, megadni, akár önmagamat is. Vakon, feltételek nélkül, gondolkodás nélkül. Bármikor lehetett rám számítani, éjszaka, munka közben, hétvégén, erőmön felül, önmagamat háttérbe szorítva. Én mindent megértettem, mindent elfogadtam, alkalmazkodtam.

Bíztam, és bizakodtam, hogy na most, most ez az ember az. Érzem, vele jól leszünk, vele kölcsönösen tudjuk egymást emelni. Aztán jött a pofára esés, a cserbenhagyás, a meglopás, a válaszok nélkül maradás.

Eredmények a vállalkozásban

Ezt a dinamikát tovább vittem a vállalkozásomba is, csak kicsit más formában. Itt vágyakoztam arra a társra, aki azonosulni tud a szemlélettel, aki képes és tud energiát tenni abba, hogy ráleljen ki ő maga, mi az ügye, életútja, és együtt, közösen összeadva erőinket, hozzunk létre egy magasabb rendű dolgot és tegyük jobbá a világot.

Mentem, csináltam, kerestem az energiaforrást, ahonnan táplálni lehet az éppen aktuális projektet. Igyekeztem minden háttértámogatást megadni, szervezni, tervezni, elesni, újra felállni, mellette pedig elfogadni, ha ezt a másik oldalról nem kaptam meg. ‘Nem baj, majd legközelebb csinálja, biztosan megvolt az oka, hogy most miért nem’, nyugtattam magam, egészen addig, amíg teljesen kiégtem az egészben.

Határhúzás és önismeret

Három éve volt először, hogy tudtam mindenben nagyon erős határt húzni. Akkor már egy ideje dolgoztam önmagamon, hogy ez miért van, de terápia során elkezdtem mélyebbre menni. Az, hogy mindezek megtörténtek velem, az én választásom volt. Lehet, hogy tudatalatt, de én döntöttem így. Teljesen fölösleges a másikra mutogatni. Mindig van választásom, bármikor mondhatok nemet, jogom van hozzá!

Szerettem volna első lenni, legjobb lenni, ami egyenesen hozta magával a megmentő szerepet. ‘Ha majd ezt is megcsinálom helyetted, akkor ott leszel mellettem’, ‘ha ezt is elnézem neked, akkor lehetek hozzád elég közel’, ‘ha mindig készenlétben állok, akkor lehetek én a legfontosabb’, ‘ha mindig alkalmazkodom, akkor jó leszek és elfogadsz’.

Ismerős mondatok? Szerintetek honnan jön? Hát persze, hogy a kicsi Ágitól.
A kicsi Ági, aki folyton egyedül érzi magát, aki habár nem tökéletes, de töri kezét lábát, hogy végre Ő legyen az első, végre Ő legyen a legjobb, végre megkaphassa, megtapasztalhassa a cserbenhagyás, a magára maradás helyett a kölcsönösséget, a közös felelősségvállalást, az együtt haladást, a kölcsönös támasz nyújtást, a szeretetet.

A balis projekt

Rengetegen kérdezitek, hogy mi a helyzet a balis projekttel. Azt látom, hogy sok ember számára ez egy szinte elképzelhetetlen, megvalósíthatatlan cél, elképzelés, és leginkább az izgatja Őket, hogy ez tényleg tud működni? Ez létre tud jönni?

Az elmúlt fél évben ez az egész balis ‘vitorlás’, – eddig mindig projektnek neveztem, de az olyan száraz, most hirtelen a vitorlásra asszociáltam – elvitt engem viharos és mennydörgéscsapta hullámokra és napsütötte Toszkánára is. Éltem meg egekbe röppenő katarzist és pokolba döggentő megsemmisülést is. Az egyes megállókban szálltak fel és le is emberek.

A legnagyobb tanulságot mégis az adta, hogy amíg nem vagyok saját magam számára az első, amíg nem biztosítom a kicsi Ágit, hogy bármi is történjen, bárhogy is alakuljon, nincs egyedül, mert itt vagyok neki, számíthat rám és igen, elég fontos, és nem kell semmit sem bizonyítania, mert akkor is szerethető, addig folyton illúziót fogok kergetni. Ami még fontosabb, hogy ezt nem kívülről fogja megkapni a kicsi Ági, hanem tőlem.

Ezen az úton haladok a kis vitorlással már egy ideje, ebben kezdtem el tisztán és őszintén kommunikálni, hogy milyen érzések jelennek meg bennem, elmondani, ha valami rosszul esik, megfogalmazni, hogy mit szeretnék választani, hova húz a szívem, és bővítem azt az önismereti tudás tárat, ami talán mások számára is segítség lehet a saját önismereti, kapcsolati-párkapcsolati barangolásán.

Minden nő álma, hogy ‘a nagybetűs lovag’, akit párként választ maga mellé, számára ő legyen a nagy Ő, ő legyen A Hercegnő. Hazudik, aki nem ezt mondja. Hinni akarjuk, hogy érünk annyit, hogy érdemesek vagyunk arra, hogy valaki el tud fogadni minket feltétel nélkül. Számomra a férjem ebben a legnagyobb tanító. Fogalmam sincs, hogy meddig halad a mi közös utunk, de, hogy példaértékű, az biztos, minden mélységével és magasságával együtt.

Így, mindezekből építettem, barkácsoltam és alkottam ezt a vitorlást, ami különleges, tizenkét év mérföldet járt, időtálló természetes anyagból készült. Látszólag fehér, de ha mélyebben megnézed, mentazöld színű, néhol piros, bíbor és barna árnyalattal. Pont annyira tágas, amennyi térre van szüksége azoknak az embereknek, akik sorszerű hívást éreznek, hogy felszálljanak rá és pont annyira tükör, mint amennyire szükséges, hogy megmutassa az energiaforrásokat. Az intuíció, az őszinteség és a szeretet hajtja, ami kiapadhatatlan. Jól felszerelt, nap által simogatott ágyakkal, léleküdítő koktélokkal, fehér homokos hangulattal és örökzöld megújulási lehetőséggel. Rajta kétszer kel fel a nap, persze színes, szagos, kockás zászlós változással.

És azt is tudom már, hogy ez a vitorlás akkor tud jól lenni, ha a rajta utazó emberek hajlandóak kapcsolódni önmagukhoz, rálátni a saját árnyékaikra és energiát áramoltatni a közös vízióban.
Az uticél egyértelmű, kapcsolódás, tisztánlátás, önazonosság, önreflexió, megértés, új nézőpont, felszabadulás, szárnyalás, ebben a sorrendben, egészen Baliig.

Még felférsz, jössz? »»

Az őszi LEGO táborunkban részt vett egy kislány, nevezzük Lucának, akit a nagymamája íratott be hozzánk. Hamar kiderült számunkra, hogy Luca nagyon nincs jól lelkileg. A jelei egyértelműek voltak, pontosan hozta az ADHD tüneteket. A foglalkozások alatt piszkálni, ingerelni kezdte a többieket, egyre nehezebbé vált számára a koncentráció, majd ignorálni kezdte az alapszabályokat.
Ha nem lettünk volna mi, szakemberek elég tudatosak és éberek az egészre, akkor megindult volna a kiközösítés folyamata.

Mivel a tábor ideje alatt csak a nagymamával volt lehetőségünk beszélni, azt követően felvettük a kapcsolatot a szülőkkel és javasoltuk a helyzet mélyebb feltárását.
Kiderült, hogy a szülők már a világ összes fejlesztésére elvitték a kislányt, de látható változás, előrelépés nem történt, Lucát mindenhonnan kizárták a viselkedése miatt.

Szülőkonzultációval kezdtük, ahol egyértelművé vált, hogy mind az anyuka, mind az apuka gyerekkora traumatizált. Az édesapáról lemondott a saját édesapja, már újszülött korában, édesanyja fókusza pedig a újabb párkeresésen volt, így folyamatosan megélte a magány, az elhagyatottság érzését, illetve ez a félelem működtette.
Az édesanya szülei normál házasságban élnek, viszont a saját édesapa patriarchális, más nézőpontokat nem elfogadó szemlélete folyamatosan rányomja a bélyegét a tág család mindennapjaira.
Ebbe a részbe most nem is mennék jobban bele, mivel nem terápiát folytattunk, hanem elkezdtünk ránézni, hogy Luca mire próbál rávilágítani, viselkedésével mit próbál jelezni. Ennek egyik aspektusát mutatom be.

Luca folyamatosan időzített bombát “játszott”. Ha az édesapa hozta hozzánk a fejlesztésre, akkor teljesen szétcsúszott, a szülő távozásáig kezelhetetlen volt, utána már, a foglalkozás ideje alatt kenyérre lehetett kenni. Ha az édesanya hozta, habár sokkal kezelhetőbbé vált, de totálisan depresszív, letargikus állapotba került.

A folyamat során voltak egyéni, érzelmi intelligenciát fejlesztő LEGOs alkalmak Lucának, szülő-gyerek fejlesztések, illetve külön párkapcsolati alkalom. A szülő-gyerek fejlesztéseken egyértelművé vált, hogy Luca az édesanya viselkedését, reakcióit másolja, és pontosan úgy viselkedik az édesapjával, ahogy az édesanyja vele. Pl. az édesanya perfekcionista, tekintélyelvű,nagyon sok mindenben kijavítja Lucát, olyan dolgokban is, aminek egyébként nincs súlya. Luca ugyanezt a viselkedést tanúsítja az édesapával szemben. Dorgáló, elégedetlen, tiszteletlen.
Mivel az édesapa amúgy is szorong a gyerekkori elhagyatottság érzése miatt, így a saját gyereke által újra és újraéli ezt. Az édesanya pedig a saját édesapja hatására, tovább viszi a tekintélyelvű hozzáállását, viszont a gyereke ennek hatására elutasító vele szemben, amit nagyon rosszul él meg és annál dühősebbé válik általa.

Egy véget nem érő örvény, ahova folyamatosan beszippantják egymást, és aminek a tüneteit mindnyájuk hordoznak nap-mint-nap. Betegség, szorongás, viselkedésbeli tünetek formájában.

A párkapcsolati fejlesztésen a legó behozta, hogy az édesanya, a gyerekvállalás és a mindennapok útvesztőjében, teljesen elveszítette a játékos, könnyed oldalát. Merevvé, rideggé, érzéketlenné vált, mindenkivel szemben. Mikor arra kértem, hogy szabadon, mindenféle elvárás nélkül, random elemekből, építsen egy számára tetszetős modellt, akkor nem tudott vele mit kezdeni. Három választott darab után elakadt, és eltévedt a teljesen kontroll mentes állapotban.
Ezzel szemben az édesapa szomjazott a közelségre, a kapcsolódásra. Összetett és részleteiben gazdagon fejtette ki, hogy mennyire vágyik arra, hogy felesége ne csak testben, hanem lélekben és fejben is ott legyen velük, a családjával. Lubickolt, hogy végre nem kell tökéletesnek mutatkoznia, hogy eleresztheti a fantáziáját. Totális divergencia, ami egyértelműen megmutatkozott Luca viselkedésén is.

Az első lépés mindig a feltérképezés, a tudatosítása annak, hogy mi is történik körülöttünk, velünk. Hiába fejlesztettük volna csak Lucát, akár a végtelenségig, nem hiába nem működött más fejlesztés sem. Ideig óráig van hatása, de ha a gyerek visszamegy ugyanabba a közegbe és otthon semmiféle változás nem történik, akkor hosszú távon minden marad a régiben, és nemcsak a gyerek, de a szülők is tönkre mennek benne.

A következő lépcsőfok, hogy azon dolgozzunk majd, hogy miképp tudnak újra egymásra találni a szülők és miképp tudják tudatosítani és korrigálni azokat a viselkedésmintákat, amelyek nem építik a párkapcsolatukat, a szülő-gyerek kapcsolatukat, és miképp tudják megerősíteni azt, ami jó, ami jól működik. Hiszen tudjuk, hogy a gyerekek nem azt csinálják, amit mondunk, hanem azt másolják le, amit csinálunk.

Amikor mindez, a kockák által kikerült az asztalra, kimondódtak olyan dolgok, amelyek korábban nem, döbbenten néztek, hogy mennyire eltávolodtak egymástól. És habár nagyon nehéz időszakon vannak túl, a Lucával kapcsolatos tortúrák miatt, de hálásak Neki, hogy szüntelenül tükröt mutatott és ezáltal elindultak a változás útján.

A szakértelem sem véd meg mindig a hibáktól

Attól mert szakember vagyok és önismerettel foglalkozom már több mint tíz éve, még nem azt jelenti, hogy nem követek el hibákat, vagy nem esek bele a saját csapdáimba.

A mindennapi konfliktus kezelése

Tegnap délután későn értem haza a család-rendszer terápia képzésről. Kemény három napom volt, rengeteget tapasztaltam, tanultam és megéltem, totál fel voltam villanyozva.

Éppen lelkesen meséltem egy történetet a férjemnek az udvaron, miközben ő a kerti munkában volt elmerülve. Mialatt éppen egy érzelmileg megérintő résznél jártam, a férjem elindult egy szerszámért. Éreztem, hogy megy fel bennem a pumpa, és az alábbi párbeszéd zajlott le:

Ági: Most hova mész, miközben beszélek? Nem hallgatsz végig?
Milán: Csak egy szerszámért megyek, különben is, mit hisztizel? Most azt várod, hogy egy helyben állva hallgassalak?
Ági: Nem, nem kell hallgatnod, és nem is mondom tovább.
Milán: Most hova mész? Figyelek, érdekel amit mondasz. Mondd már végig, csak közben csinálom a dolgom.
Ági: Nem fogom tovább mondani.

…és elballagtam, ahogy általában ilyenkor reagálni szoktam. Közben Milán próbált győzködni, hogy érdekli, amit mondok, és hogy hallgatna, de ezt csak feszültebbé tett. Így érzelmileg eltávolodtunk egymástól addig, amíg le nem nyugodtunk, majd szerencsére végül meg tudtuk beszélni.

A triggerek és érzelmi reakciók

A “trigger” kifejezés az angol nyelvből ered, és szó szerint “indító” vagy “elsütő” mechanizmust jelent. Pszichológiai és kapcsolati kontextusban azonban olyan külső vagy belső ingert értünk alatta, amely egy adott reakciót vagy érzelmi állapotot vált ki. Ezek a triggerek olyan események, szavak, helyzetek vagy cselekedetek, amelyek korábbi élményekhez kapcsolódnak, és automatikusan erős érzelmi reakciót indítanak el.

Folytava a történetet  ez a helyzet rámutatott arra, hogy a másik fél sokkal hamarabb és kevesebb energiával le tud minket nyugtatni, ha ennek teret és bizalmat adunk. Az egyik legnagyobb megfejlődés az, amikor a konfliktus kirobbanása előtt érzékeljük a triggert, amelyet a másik megnyom.

Az Én Esetem

• Nem vagyok fontos, hiszen a kerti munka sürgősebb, mint az én mondanivalóm.
• Nem vagyok elég értékes ahhoz, hogy a beszélgetés alatt a figyelem rajtam legyen.
• Az érzéseim nem érvényesek, hiszen a másikat nem érdekli.

Milán Esetében

• Nem vagyok elég értékes, ha nem fejezem be az eltervezett munkát.
• Nem vagyok fontos, ha a másik fél nem adja meg a munkám befejezésének terét.
• Nem vagyok hiteles, ha nem hiszi el, hogy egyszerre tudok figyelni és dolgozni.

Az egymásra hangolódás jelentősége

Mi folyamatosan küzdünk azért, hogy érezzük és megéljük, hogy elég értékesek, fontosak és szerethetőek vagyunk. Az este folytatásaként megbeszéltük a reakcióinkat, így higgadt fejjel, békésen tudtunk elaludni, önmagunkat és egymást szeretve. Ez az igazi gyógyulás.

Tudatos kapcsolatépítés és gyógyulás

Különböző szinteken tanuljuk meg, hogy ne a triggerek szerint éljünk, hanem tudatosan kezeljük ezeket. Először nem ismerjük fel a triggert, aztán utólag jövünk rá, majd megtanuljuk aktuálisan felismerni és kezelni azt.

A hibázás emberi, de ha tanulunk ezekből és őszintén beszélgetünk róla, az igazi csoda. Ebben segítjük a párokat a PÁRKAPCSOLATépítő BALIN elvonulásunkon.

Hibázni természetes, de fontos, hogy tanuljunk a hibákból és kommunikáljunk egymással. Ha ezek mélyebben is érdekelnek, bátran keresd fel a szülőknek szóló oldalunkat.

A mai rohanó világban a szülők gyakran érzik magukat kimerültnek és fáradtnak, különösen, ha állandóan egyedül kell helytállniuk a gyereknevelésben. A gyerekmentes idő iránti igény nem ritka, hanem teljesen természetes igény, amelyet minden szülő néha megél.

Gyerekmentes idő fontossága

Lelkiismeret-furdalás, mint például azon érzés, hogy ki kell pihenned a gyermekeidet, sok szülő számára ismerős lehet.

“Milyen az már, hogy azt érzem, hogy ki kell pihennem a gyerekeinket?” Ahogy a férjem is kérdezte nemrég: “Hogy mondhat ilyet egy szülő?” Az alábbi beszélgetés jól illusztrálja, hogy a gyerekek is milyen éleslátóak lehetnek ilyen helyzetekben:

Anya: Vilmos, szerinted apa és anya boldog együtt?
Vilmos: Szerintem igen.
Anya: Ezt miből gondolod?
Vilmos: Hát, amikor elmentek valahova kettesben, és ott csak ti vagytok, akkor boldogok vagytok együtt.
Anya: Miért gondolod, hogy akkor vagyunk boldogok, amikor kettesben vagyunk és nem akkor, amikor ti is ott vagytok?
Vilmos: Azért, mert akkor nem nyafogunk. Én nem dumálok folyton, Hanci meg nem óbégat. Akkor csak ti vagytok és végig tudtok beszélni olyan dolgokat, amiket akartok.

Ez a válasz ráébresztett arra, hogy a szülők életében is fontos megtalálni az egyensúlyt, és nem szabadna, hogy a lelkiismeret-furdalás uralja mindennapjainkat.

A házasság és a család helyzete

Majdnem egy éve nem igazán volt segítségünk a gyerekekkel kapcsolatban, mivel a szüleink messze laknak tőlünk. Ez azt eredményezte, hogy napok, hetek és hónapok teltek el monoton módon. Az elmúlt tizennyolc napot szinte egyhuzamban töltöttük együtt, négyen, a világ másik végén. Bár imádtuk az összes pillanatát, teljesen jogos és valid érzés, hogy szeretnénk egy kis gyerekmentes időt.

Motiváció és megoldás keresése

Sokan mondják ilyenkor, hogy “Magadnak szülted a gyerekeket, nem? Mit kell rinyálni?”. Az, hogy egy szülő elfárad, nem rinya. Inkább azt jelenti, hogy tudatában van az érzéseinek, és fel is ismeri, ha ki kell pihennie magát.

Ezért azt javasoltam a férjemnek, hogy bár fárasztó autóútra készülünk, vigyük el a gyerekeket a szüleimhez, és töltsünk egy fél napot kettesben pihenéssel. Nekünk a fürdőzés jelenti a feltöltődést – beszélgetünk, olvasunk, alszunk, vagy csak kikapcsolunk. Másnap reggel útnak indultunk, és délután már az egerszalóki Saliris Resort és Spa-ban pihentünk.

Ez a nap nemcsak a testi pihenést tette lehetővé, hanem a lelki töltekezést is. Megbeszéltük a mindennapok nehézségeit, és újra megtaláltuk a kapcsolódást egymással.

Összefoglalás

Hiszem, hogy minden érzésünknek és szükségletünknek helye van. Az is fontos, hogy nyitottak legyünk a problémák megbeszélésére és a megoldások keresésére. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy rugalmasan segítettek. Ha te is kételkedsz abban, hogy a gyereked nem érzékeli az érzelmeidet, csak kérdezz rá bátran – a válaszok gyakran meglephetnek.

Neked van hasonló tapasztalatod? Hogyan oldod meg a szülői kimerültséget?